Fodor Sándor szakpszichológus honlapja

Szakítani tudni kell...

Szerelem, szerelem
Átkozott gyötrelem
Miért nem virágoztál
Minden fa tetején?

Minden fa tetején
Citrusfa levelén
Hogy szakasztott volna
Minden szegény legény...

Szerelem – az mi? Szerelem – az csodálatos! Szerelem – az volt! Szerelem – az van! Szerelem – az kell!

Igen szerelem az kell. Egyesek szerint ugyan ez csak kémia, az emberi test kémiája, néhány feromon játéka. Mások szerint a szív, az emberi lélek csodás ajándéka, vagy az elme, a racionalitás terméke. Minden esetre az ember egyik éltető érzése. Szinte valamennyi ember vágyik rá, szeretné mind jobban megtapasztalni.

A szerelemnek több formája van:

a. Romantikus szerelem, amelyben a résztvevő találkozik álmai imádott társával, jön a várt nagy szerelem. Mindkét fél ugyanolyan szerelmes, majd ezt követi az álomesküvő és a sírig tartó házasság!

b. Szenvedély, amely vak, amely nem látja a jövőt, a múltat, amely csak a mának él, amely felperzsel, eléget, megsemmisít. Szenvedély, ami irracionális, amire mindnyájan vágyunk.

c. Szerelem, ami racionális, ami kiszámítható, ami ok-okozati viszonyra épít. Hűvös, nyugodt, biztonságos, amiben nincs helye irracionális vágyaknak és tetteknek.

d. Szerelem, ami játékos, amely alkalmazkodik a játékosokhoz. Hol heves, hol hűvös, hol ésszerű, csupán a játékosokon múlik. Fő a nyeremény! Ha jól játszol sokat nyersz, és nagyot sebzel. A győzelem – az olyan édes. A vereség – olyan keserű. Ez egy igazi nagy csata profi játékosokkal, de mi van, ha az egyik civil?!

Ha véget ér egy párkapcsolat , az ember többnyire sérül. Miért? Mert a párkapcsolat az egész embert áthatja. Erős érzelmi szálak szakadnak és ez a szakadás nem fájdalommentes. Nem tudjuk sérülés nélkül megélni a párkapcsolat végét, mert akarva-akaratlanul az illúziók százait gyártjuk magunknak. A szakítás hiányt eredményez, már csak a megszakadás miatt is. Ürességet érzünk belülről. Minden szakítás egy kis halál, veszteséget érzünk, javíthatatlan csődtömegnek gondoljuk magunkat.

A kapcsolatnak vége, de lelkünkben él a remény, hogy: "Nem, ez mégsem történt meg, hiszen még hallom a hangja dallamát, bársonyát, érzem a bőre illatát. Ha lehunyom a szemem, itt van mellettem, fogja a kezem, öleli a derekam. Futunk a fövenyen, rózsával hinti az ágyam..." Szívünkben ott maradnak a helyek, ahol együtt voltunk, a tárgyak, amelyekhez közös élmény fűz.

Ott a kiáltás – Miért? Hiszen minden csodálatos volt! Miért dobja el a jót, hiszen neki szól minden, miért dob el ENGEM? Miért?

A kapcsolat a szerelem bennünk születik, bennünk növekszik, bennünk virágzik és bennünk hal meg. De általában nem egyszerre. Aki szakít az a nyomástól szabadul meg, ő már menne.

A szakítás üzenet – üzenete annak, akinek már nem minden az amit a másik belülről érez. Üzenete annak, akiben valami megváltozott – már nem úgy látom, mint eddig. Üzenet, hogy elnyomsz, hogy megfojtasz, hogy kevésnek érzem magam melletted. Üzenete, hogy nem attól voltam boldog, hogy ő szeretett, hanem attól, hogy ÉN szerettem. Üzenet, hogy nem az a boldogtalan, akitől megvonják a szeretetet, hanem az, a boldogtalan a kapcsolatban, aki megvonja. Üzenete annak a ténynek, hogy megszakadt, átalakult a szerelem.

A hirtelen jött szakítást nem tudjuk felfogni, feldolgozni. A szerelmi bánatban az emberek sápadtak, fáradtak, kevésbé veszik az akadályokat, gyakran csüggedtek, szomorúak, depressziós elemeket élnek át. Rájuk "szakadt" a gyász fájdalmas magánya.

Mit lehet ilyenkor tenni?
A szerelmi gyógyászat számos javaslatot tesz ilyenkorra:
- feküdjünk le egy puha ágyba és vegyük körül magunkat a barátok szeretetével
- édesanyánk finom tyúkhúslevesével vigasztalódjunk
- a csokoládé édes mámorában nyerjünk felüdülést
- kábítsuk magunkat, hogy elviselhetőbb legyen a fájdalom
- adjunk időt magunknak, mert az idő az ami elfed, ami elfelejt
- rendezzük át életünk mindennapjait
- végezzünk méregtelenítő kúrát
- szauna, mozgás, sport megnyugvást adhat
- csodát művel, ha elmegyünk fodrászhoz, kozmetikushoz
- vásároljunk magunknak valamit, amire már régóta vágyunk
- barátokkal keressünk új szórakozásra
- dobjunk ki mindent, ami a kedvesre emlékeztet
- szabaduljunk meg a parfümjétől, a közös fényképektől
- keressünk új kapcsolatot – bár lehet, hogy a régit akarjuk új köntösben látni?
- temetkezzünk bele a munkába
- forraljunk bosszút, amely oly édes...
Végül: egy kapcsolat elmúltával gondoljunk arra, hogy visszanyertük a szabadságunkat.

De, hogy csinálhatjuk a lelki gyógyulást másképpen?

Hírtelen jött szakítást nem tudjuk igazán elfogadni. Nem értjük mi történt és miért történt ez velünk. Gyakran a tagadásba menekülünk, amely időt biztosít az erőgyűjtéshez, hiszen a végső célnak – a megküzdésnek kell lennie. A tagadás kezdetben hasznos, de hosszú távon nem segít. Parányi vigaszt jelenthet az, hogy a másik is szenved – de ő nem annyira, hiszen ő már előre készült a szakításra. Idő előnye van.

Bár nem képes racionálisan gondolkodni Ön biztos lehet abban, hogy a barátaira számíthat. Tudassa családjával, ismerőseivel a kapcsolat végét, és ne higgyen azon baráti vigasztalásoknak, hogy úgyis kibékültök.

Az első sokkhatás és tagadás után az érzelmek viharába kerülünk. Teljesen elhagyatottnak és szerencsétlennek érezzük magunkat. Úgy véljük, csak mi vagyunk ilyen szerencsétlenek, hiszen mindenki más boldog. Kis időre elhatalmasodik rajtunk a düh és a gyűlölet. Megpróbáljuk megérteni a történteket, analizáljuk az eseményeket, újra lepörgetjük az utolsó találkozást, újra olvassuk a leveleket, és racionális válaszokat várunk. Választ akarunk a miértekre.

Rondának, visszataszítónak érezzük magunkat, emberi önbecsülésünk csorbát szenved. Felerősödik az önvádlás, hogy mindent mi rontottunk el. Ez az az idő, amikor az érzelmek helyett a racionalitásra lenne szükség. Át kell gondolni, hogy az emberek változnak, a szakítás oka, hogy aki szakított, annak az elképzelését nem fedtük már le teljesen. El kell fogadnunk, hogy a szerelem ugyan úgy elmúlhat, ahogy születik.

Nem akarja önmaga előtt leplezni fájdalmát, sőt mondja el minél több embernek, de ha teheti próbálja meg tudatosan, racionálisan szemlélni az eseményeket, és a gondolatokat próbálja meg volt partnerével kapcsolatban uralni.

Találkozzon újra a régi barátaival, de vigyázzon a találkozások ne csak az ön fájdalmáról szóljanak. Jusson eszébe, azért vannak a jó barátok, hogy bennünket vigasztaljanak, de jusson eszébe az is, ön már tudja, ennek a kapcsolatnak vége és önnek lassan talpra kell állnia.

Az érzelmek lassan csitulnak, hiszen racionálisan gátat szabunk nekik. Néha azonban az ellentétbe csapnak át, és hideg, kiállhatatlan emberré válunk. Ha dühöt érzünk a volt partnerünk iránt, az teljesen normális. Azonban akkor tudunk csak talpra állni, ha megbocsátunk neki és teljesen elfogadjuk a történteket. Nem kell teljesen kitörölnünk a volt partnerünket agyunkból, de meg kell találni azt az optimális arányt, amitől építkezhetünk, és a kapcsolat kellemes emlékeit beépíthetjük az életünkbe.

Ön új erőt kaphat, ha képes örülni mind annak, amit ettől a kapcsolatból kapott, és tényszerűen tud beszélni arról, ami történt.

Ehhez az kell, hogy az érzelmeit is uralni tudja, hogy önmagát újra erősnek és szeretetre méltónak gondolja. Ehhez ön tudatosan megküzdött a konfliktussal, a racionalitás és az érzelmek kellő hatékony alkalmazásával. Így ön már képes újra látni, és újra beszélni volt partnerével. Ez azért sikerülhetett, mert nem dugta a fejét strucc módjára a homokba, mert nem csak azzal töltötte idejét, hogy minden áron elkerülje volt partnerét. Mert felnőtt módjára átérezte az önzés és az elfogadás kölcsönös szükségességét. Mert meg tudott bocsátani!

És hogy mindezek előtt mit tegyen, hogy próbáljon meg belülről mosolyogni, és elégedett lenni önmagával? Bízzon az idő jótékony erejében, hiszen az minden sebet begyógyít. Fontos ne keresse régi partnerét az újban. Merje elhinni, hogy minden szerelem nagyobb, mint az előző volt, és hogy csak önön múlik, hogy újra szerelmes tud-e lenni (vagy kémián, a test kémiáján, a feromonok játékán?)


Tudod mit? Nem védekezem.
Nincs rád időm.
Hazudj, ravaszkodj, őrjöngj. Mit tegyek?
Átnézek rajtad, mint a levegőn.

Elég volt annyi éven átremélni
és várni kíméletesen;
már nem kíméllek: nem is figyelek rád.
Vállallak, és léted megszüntetem.

Ha barát akarsz lenni, elfogadlak,
de kibírlak, mint bármi mást:
úgy néztelek, mint elmúlt örömöt,
nézlek majd, mint egy sorscsapást.

Téged csak a magad fájdalma izgat,
ma is csak a dühödnek élsz;
nincs rád időm. Majd beszélgetünk újra,
egyszer, talán, ha észretérsz.

(Szabó Lőrinc: Szakítás)

Site Map | Kapcsolatfelvétel | ©2008 Fodor Sándor
Az oldalt készítette Fodor Gergely, ha Ön is szeretne egy hasonló weblapot, kattintson ide!

Keresned sem kell!